Ragadós napfű (Drosera)

Harmatfű - Drosera a húsevő növények egyik legnagyobb nemzetsége. 2008-ban 188 fajt számoltak össze ezekből a ragadozó növényekből. A Droseraceae család tagjai, amelyek a levelek felületén található nyálkás mirigyek segítségével fogják meg és emésztik meg a rovarokat. A rovarok vagy kis gerincesek tápanyagban szegény talajok kiegészítéseként szolgálnak. A harmatfű minden faja megtalálható természetes körülmények között minden kontinensen, kivéve az Antarktiszt.

A botanikai név a görög δρόσος "drosos" szóból származik, ami szó szerint harmatot vagy harmatcseppeket jelent. A név a csillogó, átlátszó nyálkacseppekből ered, amelyek minden tapogató csúcsán találhatók.

A harmatfüvek többnyire évelő növények és nagyon gyorsan növekednek. A harmatfüvek néhány cm-től több tíz cm magasságig növekednek. A kúszó fajok akár 3 métert is elérhetnek. Egyes növények akár 50 évig is élhetnek!

Mi az a harmatfű?

A harmatfüveket a mirigyekkel ellátott tapogatók jellemzik, amelyek ragadós váladékot bocsátanak ki, és amely borítja a növény levelein található apró nyúlványokat. A zsákmány megfogásához és megemésztéséhez általában szárral rendelkező mirigyeket használnak, amelyek édes, ragadós anyagot választanak ki. Ez vonzza és megtapasztja a rovarokat. A zsákmány vagy kimerültség vagy fulladás miatt pusztul el a körülötte lévő ragadós anyagok miatt. A halál általában egy óra tizenöt percen belül bekövetkezik. A növény közben észterázt, peroxidázt, foszfatázt és proteáz enzimeket választ ki. Ezek az enzimek lebontják a rovart és felszabadítják belőle a tápanyagokat. Az így kapott anyag felszívódik a levél felületén keresztül, és a belőle származó tápanyagokat kiegészítő táplálékként használja. A húsevő növények így gyakorlatilag "öntrágyázzák" magukat.

Minden harmatfű képes alakját az aktuális igényekhez igazítani, például hogy jobban körülcsavarja a zsákmányt. A mozgás azonban viszonylag lassú, órák nagyságrendében. Néhány faj azonban másodpercek alatt is képes reagálni (például a Drosera burmannii). A tapogatók rendkívül érzékenyek bármilyen érintésre, és ingerlés hatására a levél közepe felé hajlanak. Charles Darwin szerint egy kis szúnyog lábának egyetlen tapogatóval való érintkezése elegendő az ingerléshez. Ezt az érintésre adott reakciót thigmonasztikus reakciónak nevezik. A tapogatókon kívül egyes fajok különböző fokokban képesek a levél pengéjét is meghajlítani, hogy maximalizálják a zsákmánnyal való érintkezést. Ez a mozgás azonban észrevehetően lassabb, és körülbelül 30 percig tart.

Hogyan néznek ki a harmatfüvek

A harmatfüvek virágai, akárcsak szinte az összes húsevő növényé, magasan a levelek felett, hosszú száron helyezkednek el. A virágok el vannak szigetelve a csapdáktól, hogy a beporzók a lehető legbiztonságosabban repülhessenek rájuk. A legtöbb virágzat bimbó, amelyek virágai csak rövid időre nyílnak ki. A virágok a fény intenzitására reagálva nyílnak ki (gyakran csak közvetlen napfényben nyílnak ki). A virágok általában fehérek vagy rózsaszínűek, és irányukat a nap égbolton való mozgásához igazítják. Ez valószínűleg a szegény körülményekről tanúskodik, amelyekben a harmatfüvek természetesen élnek. Ennek ellenére a harmatfüvek száma világszerte csökken, különösen természetes élőhelyük pusztítása miatt. Főként mocsarakról, lápos területekről vagy tőzegláp területekről van szó.

A legtöbb harmatfű gyökérrendszere nagyon gyengén fejlett. Elsősorban a víz felszívására és a növény talajban való rögzítésére szolgál, a tápanyagfelvétel szempontjából a gyökerek szinte használhatatlanok. Néhány dél-afrikai faj a gyökereit tárolásra használja. Egyes fajok inas gyökérrendszerrel rendelkeznek, amely a fagyok idején is életben marad, ha a növény felső része elpusztul. Az olyan fajok, mint a Drosera adelae és a Drosera hamiltonii, a gyökereiket ivaros szaporodásra használják.

Számos harmatfű faj egynyári növény. A harmatfüvek nagy mennyiségű, nagyon apró magot termelnek. Az egzotikusabb fajok magvai nedvességre és fényre csíráznak, míg a mérsékelt égövi fajok magvai nedvességet és hideget igényelnek. A vegetatív szaporodás természetesen előfordul egyes fajoknál, amelyek gyökerei nagyon közel vannak a talaj felszínéhez (pl. Drosera adelae és Drosera hamiltonii). Új növény a talajt érintő idősebb levelekből is kihajthat.

Hol találhatók a harmatfüvek

Ezek a húsevő növények Alaszkától délre Új-Zélandig terjednek el. Ausztráliában él vadon az összes ismert faj több mint 50%-a, Dél-Amerikában legalább 20, Dél-Afrikában pedig több mint 20 faj. A húsevő növények kis része természetesen fordul elő Észak-Amerikában és Európában.

Számos gyógyszer tartalmazza a harmatfüvekben található aktív összetevőket, például bizonyos flavonoidokat (kaempferol, miricetin, kvercetin, hiprrin), kinonokat, karotinoidokat, gyantákat, csersavakat és több savat (vajsav, citromsav, almasav, aszkorbinsav). További felhasználást találtak az ausztrál bennszülöttek, akik a harmatfüvet csemegének tekintik. Egyes fajok gumóit textiláruk festésére használták. A skót felvidéken ősi recept alapján a Drosera rotundifolia-ból likőrt készítenek. Olyan országokban, mint Németország, Ausztria, Svájc, Csehország, Finnország, Magyarország, Franciaország vagy Bulgária a harmatfüvek védett növények. Jelenleg a helyzet különösen Észak-Amerikában kritikus, ahol a mocsarak lecsapolásával eltűnik természetes élőhelyük.