Anemone vagy szellőrózsa

Az Anemone vagy más néven szellőrózsa egy ismert sziklakerti növény, amely első pillantásra virágával a nárcisz virágára emlékeztethet. A szellőrózsákat azonban a nárciszokkal ellentétben a boglárkafélék családjába soroljuk.

Latin nemzetségnevük, az Anemone a görög anemos = szél szóból származik, mivel a növény még gyenge szélben is meghajlik, és szirmai könnyen lehullanak.

Alapvető információk

Ez a színpompásan virágzó növényke azonban mérgező. Protoanemonint, anemonsavat, izoanemonsavat és anemonsavat, szaponinokat, és állítólag alkaloidák nyomait is tartalmazza. A rizómában arginin is található.

A mérgező anyag különösen a protoanemonin.

Az ezzel az anyaggal való mérgezés hasonlóan nyilvánul meg, mint a maró boglárka esetében, azaz hányással, emésztőrendszeri fájdalmakkal, hasmenéssel, vesegyulladással. Bőrrel való érintkezés esetén gyulladást válthat ki, szemben pedig kötőhártya-gyulladást okozhat. Azt állítják, hogy a halálos adag felnőtt ember számára körülbelül 30 növény.

A szellőrózsák főként az északi féltekéről származnak, és a körülbelül 90 botanikai fajból mintegy 70 a mérsékelt éghajlati övben él. Ezekből számos kerti kultivár került kinemesítésre. Még a legismertebb fajunk, az erdei szellőrózsa (A. nemorosa) is számos különböző színű változatnak adott életet.

Leírás

A szellőrózsa növényke alacsony vagy magasabb növekedésű. Körülbelül 10-25 cm magasra nő. Kopasz vagy elszórtan szőrös szára van, amely akár lilás árnyalatú is lehet. Általában egy tőlevelű levele van, amelynek nyele hosszú, általában szintén szőrös. A szár felső felében általában 3 szárlevelek nőnek, amelyek nyelesek.

Virágai kétivarúak, csészeformájúak, és egyesével vagy virágzatokban nőnek. Mindig a fajtól vagy kultivártól függ. Különböző színűek lehetnek, fehértől, sárgától, kéktől, rózsaszíntől egészen a vörös több árnyalatáig. A szellőrózsát tavasszal és egyes fajokat ősszel is láthatjuk.

Termesztési igények

A szellőrózsák nagyon alkalmasak a mi viszonyaink között való termesztésre. A tavaszi szellőrózsa fajok napos helyeket igényelnek, ezzel szemben a nyártól őszig virágzó növények és a tavasszal virágzó erdei szellőrózsa inkább félárnyékos helyeket igényelnek.

Fontos a humuszos, agyagos-homokos talaj és a jól áteresztő, tápanyagokban gazdag föld. Egyes különleges szellőrózsa fajok enyhén savas talajt igényelhetnek, mások semleges vagy enyhén lúgos talajt.

A szellőrózsák fagyos hőmérsékletet is kibírnak (körülbelül -12°C-ig). Alacsonyabb hőmérsékleten tehát szükséges a növényeket kivenni az ágyásból és fagymentes helyre tőzegbe helyezni. Újra az ágyásokba március végén vagy április elején ültetjük ki.

Egzotikus szellőrózsa

A Távol-Keletről az egyik legismertebb és leggyakrabban termesztett szellőrózsa a japán szellőrózsa (Anemone japonica) és a hupehei szellőrózsa (Anemone hupehensis). Mindkettő augusztus végén kezd virágozni és október végéig tart.

Jóval magasabbak, mint az európai fajok – virágzás idején akár egy méter magasságot is elérnek. Bájos csészealakú virágok díszítik őket, többnyire fehér, rózsaszín vagy lilás árnyalatban.

Ezek a fajok általában árnyékos zugokat és áteresztő, nedves, inkább enyhén savanyú, tápanyagban gazdag talajt igényelnek. Télre pedig hálásak lesznek egy bőséges takaróért levelekből vagy fenyőágakból.