Fenyőfák a kertben – nélkülözhetetlenek

A jegenyefenyő (lat. Abies) tűlevelű növény, amely a fenyőfélék családjába (lat. Pinaceae) tartozik. A név a latin abies szóból származik, amelyet fehérségként fordítanak, vagy az ősi indoeurópai abiétis kifejezésből, amely jegenyefenyő-szerűt jelent. A jegenyefenyő fajok többsége az északi félteke mérsékelt övezetéből származik. A jegenyefenyők hatalmas fák egyenes törzsekkel és örvösen elhelyezkedő ágakkal. Ezen fák koronája fiatal korban kúp alakú, később hengeres formájúvá válik. Fiatal korban lassabban növekednek, mint idősebb korukban. A tűlevelek többnyire kétsorosak, fésűszerűen elrendezettek és a csúcsukon bevágottak. Minden tűlevél fonákján két fehéres csík található.

A tobozok, sok más tűlevelűvel ellentétben, nem lógnak, hanem felfelé állnak. Még a fán szétesnek, ezért a földön nem találhatók jegenyefenyő tobozok. A jegenyefenyő fa a lágy fák közé tartozik. A nemzetség körülbelül 40-55 jegenyefenyő fajt foglal magában, amelyek több szekcióba csoportosulnak. A Balsamea szekcióba tartozó jegenyefenyők az északi erdők és a tőlük délre eső magas hegyek képviselői. Ebbe a szekcióba tartozik például a koreai jegenyefenyő (lat. Abies koreana). A Grandis szekció Észak-Amerikában, Mexikóban és Guatemalában növő képviselőket foglal magában. Itt többnyire síkságokat és középső magasságokat laknak. Képviselője például a deres jegenyefenyő (lat. Abies concolor). Az Abies szekció képviselői a legközelebb állnak hozzánk, Közép-, Dél- és Kelet-Európában, valamint Kis-Ázsiában növekednek. A legismertebb közülük a fehér jegenyefenyő (lat. Abies alba). A Moni szekcióba sorolt jegenyefenyők síkságokat és középső magasságokat laknak Közép- és Kelet-Ázsiában, valamint a Himalájában. Dél-Spanyolországból és Északnyugat-Afrikából származnak a Piceaster szekció képviselői. Bőséges csapadékhoz szoktak az Amabilis szekció képviselői, amelyek Észak-Amerika és Japán csendes-óceáni partvidékének hegyeiben növekednek. A kínai Himalájában élnek a Pseudopicea szekcióba tartozó jegenyefenyők. További szekciók még az Oiamel, Nobilis és Bracteata.

A leggyakrabban termesztett fenyőfajok

• Jegenyefenyő (lat. Abies alba) olyan fenyőfaj, amely területünkön őshonos. Az alacsonyabb hegyvidéki területeken találkozhatunk vele, azonban jelenléte az erdőállományban folyamatosan csökken. A jegenyefenyő gyakori előfordulásával ismert rezervátum a Mionší őserdő a Morva-Sziléziai Beszkidekben. A jegenyefenyő jelentős nedvességigényű, jó növekedéséhez magas páratartalmat igényel. Viszont nem igényes a fényre, az árnyékolást nagyon jól tűri. Inkább mélyebb, közepesen tápanyagdús talajokban nő, elviseli a tőzeges és köves talajokat is, egyes területeken mészkövön is megél. A jegenyefenyő 30-60 m magasra nő, és a törzs átmérője 1-2 m is lehet. A hatalmas fák kúp alakú vagy hengeres, nagyon szabályosan növő koronával rendelkeznek. Magas korban az oldalsó ágak túlnövik a csúcshajtást (csúcsot). A jegenyefenyő fája sárgás színű, gyantajáratok nélkül. A jegenyefenyő tűi kétsorosan elrendezettek, szélesek, laposak, a színoldalukon fényes zöldek, a fonákon két világos csíkkal. A rügyek tojás alakúak, barna színűek, nem tartalmaznak gyantát. A hím tobozok zöldessárga színűek, leggyakrabban a korona középső vagy alsó részének szélein találhatók, általában kb. 2 cm hosszúak és 0,6 cm szélesek. A nőstény tobozok zöldessárgák vagy vörösek, a tavalyi hajtások végein nőnek a korona csúcsán. Méretük 2,5-4,5 cm között mozog. A tobozok felfelé állva nőnek, és még a fán szétesnek. A fiatal tobozok zöldesek vagy kékesek, éréskor barnára változnak. A jegenyefenyő jó körülmények között 300-600 évig is elélhet. Nem szabad azonban túlzottan szennyezett, hideg területeken nőnie, ott nem éri el ezt a magas kort.

• Coloradói ezüstfenyő (lat. Abies concolor) az USA nyugati és délnyugati részének, valamint Mexikó északnyugati részének hegyeiben nő. Ezeket a területeket hosszú tél és főként a vegetációs időszakban hulló csapadék jellemzi. Termesztéskor közepesen mély, nedves, tápanyagban gazdag, de egyben kellően levegős homokos vagy homokos-agyagos talajokban fog jól fejlődni. Szélsőséges körülmények között azonban nagyon száraz talajban vagy csupasz sziklákon is túlél. Probléma nélkül megélheti a 300 évet is. A coloradói ezüstfenyő kb. 25-60 m magasra nő. A korona kúp alakú, felnőtt korban kupola alakúvá válik. A téli rügyek ovális vagy kerek alakúak, sárgás vagy világosbarna színűek, nagy mennyiségű gyantát tartalmaznak. A tűk sarlósan ívelt formájúak, kékeszöld árnyalattal. A tűk alján levő csíkok nem kifejezettek. A tobozok hengeres vagy elliptikus formájúak, 7-12 cm hosszúak. Színük zöldes vagy lilásan árnyalt. A coloradói ezüstfenyő a legkevésbé igényes, nagyon edzett és alkalmazkodóképes faj. Nagy előnye, hogy az első években nagyon lassan nő, így kb. 20 éves korában 7 m körüli magasságot ér el.

• A koreai jegenyefenyő (lat. Abies koreana) a Koreai-félsziget déli részéről származik. Itt hegyi területeken nő, hideg és nedves éghajlaton. A nyári időszakban nagyon intenzív csapadék hull, a téli időszakot pedig nagyon erős szél és alacsony hőmérséklet jellemzi. Hazájában a koreai jegenyefenyő sekély, humusszal szegény talajokban nő. Ez a jegenyefenyő faj növekedését tekintve inkább kisebb, hazájában csak 10-18 méterre nő meg, nálunk termesztve még kevesebbre. A törzs átmérője általában 20-30 cm. A koreai jegenyefenyő koronája széles kúp alakú, sűrűn elágazó, az idősebb egyedeknek tompa csúcsuk van. A tűk szélesek, a csúcs felé kiszélesednek, a végük általában bevágott. Az elülső oldal fényes, zöld színű, feltűnő barázdával. A hátoldalon nagyon finoman jelölt krétafehér csíkok találhatók, amelyek időnként egyetlen fehér felületté olvadnak össze. Ennek a jegenyefenyőnek a legkifejezőbb része a tobozai, amelyek beérve lila színűek. A tobozok rövid kocsányúak, hengeres alakúak, körülbelül 4-7 cm hosszúak. A koreai jegenyefenyő nagyon keresett faj, különösen dekoratív tobozai miatt, amelyek gyakran már 1 méteres egyedeken is kialakulnak. Előnye a kis növekedés, a szabályos elágazás és a tobozok éves bőséges termése is.

Fenyő növesztése magból

A fenyőmagok nem igényelnek bonyolult stratifikálást a vetés előtt, mint sok más tűlevelű. A vetést legjobb májusban elvégezni. A magokat száraz környezetben tároljuk, és vetés előtt célszerű 24-48 órán át áztatni tiszta vízben, tőzeg kivonatban vagy stimuláló oldatban. A magokat megduzzaszthatjuk és előcsíráztathatjuk nedves homokrétegben is. Vetés előtt hagyjuk a magokat felszínesen megszáradni (hogy ne ragadjanak össze). A magokat vessük speciális tálcákba vagy egyedi cserepekbe (a magok számától függően), az aljára mindig tegyünk jó drénréteget. Az edényt töltsük meg tőzeg vagy tűlevelű alom, éles homok és jól érett komposzt keverékéből álló szubsztrátummal, körülbelül 2:1:1 arányban. A tűlevelű palántákat gyakran megtámadják a gombák, ezért célszerű a szubsztrátumot vetés előtt sterilizálni (pl. gőzöléssel vagy sütéssel). A magokat ritkán vessük, terítsük szét a szubsztrátumon és takarjuk le homokreteggel, amely körülbelül két-háromszor olyan vastag, mint a magok mérete. Az apró magokat csak nagyon vékony homokreteggel takarjuk le. A vetést tömörítsük deszkával és tartsuk folyamatosan enyhén nedvesen és árnyékoltan. A vetést jól szellőztessük, hogy megelőzzük a gombák kialakulását. A sikeres csírázáshoz a hőmérsékletnek 10-30 °C között kell lennie. A kikelő vetések érzékenyek a gombás fertőzésekre, ezért folyamatosan tartsuk tisztán a vetést, távolítsuk el az esetleges gyomokat, szellőztessünk és tartsuk meg az optimális 20-30 °C hőmérsékletet. A fiatal palánták alacsonyabb levegő- és szubsztrátum nedvességet igényelnek, ezért ne öntsük túl őket. A túlzott árnyékolás a palánták megnyúlását okozhatja a fény felé. Körülbelül 14 nappal a palánták kikelése után elkezdhetjük gyenge nitrogén oldatokkal trágyázni őket. Június végén kezdjük el lassan hozzászoktatni a növényeket a szokásos körülményekhez (edzés), és körülbelül augusztusban áthelyezhetjük őket a szabadba. A szabadba való áthelyezéssel megváltozik a trágya összetétele is - a nitrogén tartalmút cseréljük foszfor és kálium tartalmúra, hogy elősegítsük a palánták fásodását és érését - így felkészítjük őket a tél átvészelésére. Az első telet célszerű a palántákat még az eredeti edényekben hagyni. A palántákat melegágyben vagy üvegházban teleltessük, amelyet erős fagyok esetén, ha nincs hó, inkább takarjunk le. Közvetlenül a fagyok elmúlása után ellenőrizzük a palántákat, hogy az erős fagy nem húzta-e ki őket a földből. Télen se felejtkezzünk meg az alkalmankénti öntözésről!!! Tavasszal végezzük el az ún. iskolázást (a növény előkészítése a végleges helyre való kiültetés előtt). A fiatal palántákat ültessük át nagyobb cserépbe, ha az eredeti már kicsi, rendszeresen öntözzük, trágyázzuk és eddzük őket. A növények különböző ideig maradnak az iskolában, mindig az adott tűlevelű fajtól és minden egyed teherbírásától függ. A végleges helyre akkor ültessük ki őket, amikor kellően fejlett gyökérrendszerrel rendelkeznek és megfelelő méreteket érnek el. A kiültetést legjobb a palánták rügyfakadása előtt elvégezni, így jobban megerednek és télre jól meg tudnak gyökerezni.

Hová ültessük az előnevelt jegenyefenyő csemetét?

A fiatal jegenyefenyők általában jól tűrik az árnyékolást, felnőtt korban azonban napos termőhelyet igényelnek, ezért ezt már a megfelelő hely kiválasztásakor vegyük figyelembe. Ültetéskor igyekezzünk a lehető legkevésbé károsítani a gyökérlabdát. Ültetés után a fiatal növényeket alaposan öntözzük meg, és védjük meg az erős napégéstől. A jegenyefenyők általában tápanyagban gazdag, kellően áteresztő és megfelelően nedves talajt igényelnek. Nem tűrik a magas talajvízszintet, és a túl könnyű és száraz talajban sem boldogulnak túl jól. A sikeres növekedés elengedhetetlen feltétele a tartósan magasabb légnedvesség. A jegenyefenyőket védett helyre ültessük, szeles termőhelyen nem fog túl jól érezni magát. A jegenyefenyők fagyállóak. Elégtelen hótakaró esetén télen is öntözzük őket, a fiatal növényeknek nem árt a könnyű téli takarás sem (mindig legyen elegendő levegőjük, hogy ne képződjön penész). A jegenyefenyők érzékenyek a levegő tisztaságára, jobban boldogulnak olyan helyeken, ahol nincs megnövekedett mennyiségű kipufogógáz (vidéken, erdők közelében vagy vízfolyások mellett). A tűlevelűeket növekedésükben támogathatjuk speciális, pontosan számukra kifejlesztett trágyával való tápanyag-utánpótlással. A trágyázást attól függően végezzük, hogy milyen gyors növekedést igényelünk. Soha ne próbáljuk meg a jegenyefenyőt kicsire nyírással tartani, ez a korona visszafordíthatatlan károsodásához vezetne. A jegenyefenyő ekkor már nem kapná vissza azt a jellegzetes tömör formáját, amely miatt minden kert dísze. A jegenyefenyők nem szeretik az átültetést, ezért mindig gondoljuk át jól, hová ültetjük.

Merítsünk energiát a jegenyefenyőből

A jegenyefenyők nagy mennyiségű energiát sugároznak, amelyet belőlük meríthetünk. A jegenyefenyőket az erő szimbólumának tekintik, segítenek megbirkózni a stresszel és az idegeskedéssel, jelenlétükben megpihenhetünk a mindennapi rohanástól, és megtalálhatjuk valamilyen probléma megoldását. A kertben lévő jegenyefenyő segít elűzni a pesszimizmust is.